"Az első banda a Az Elnök különgépe volt, akik rendkívül tehetségtelenek. Még azt se tudom mondani, hogy tisztelem a bátorságukat, hogy ki mertek állni ezzel a produkcióval, hiszen inkább megvetem. Nekem nem lenne pofám megtenni. Feltehetőleg a banda a délután négyes próbához szokott hozzá, és így tíz fele már rég fellőtték a pizsit. Valószínűleg ezért voltak ennyire kimerültek már ekkorra, és ez volt az egyik oka a maximális szétcsúszásnak. A másik ok nem kérdés. Egész egyszerűen az van, hogy az énekes teljes hiányát élvezi mindenfajta ritmusérzéknek, nyújtásnak satöbbi. Egyszóval szar. Lassú számok tekintetében azonban nincs semmi probléma, mert azt még talán együtt is el tudják játszani, viszont a gyorsban elővillan az összehangolatlanság. Viszont az látszik, hogy nagy energiákat hesszölnek egy-egy dal összerakásába, hisz a basszusgitáros olykor kínosan ügyel a megfelelő hangok megtalálására, ami fenemód robotossá teszi a produkciót. Ráadásul az istennek nem akarták abbahagyni. Viszont ahogy egymásnak adogatták a fantásdobozt... Az édes volt. Találkozunk a SzarFeszten! Volt egyébként egy dal, ami körülbelül tíz percig meg is maradt a fejemben.

Másodiknak (na végre!) a Lopunk adta elő magát. Őket már ismerjük jól. Érezhető a különbség a két zenekar között. Itt aztán nem volt szöszmötölés két szám között (az EK gitáros énekese nemegyszer oldalra ment, feltételezhetően szettlistát stírölni, meg volt egy indokolatlan gitárhangolás is), és minden pontosan le volt játszva. Élmény volt hallgatni, még szolíd pogó is kialakult(az előzőre nem lehetett, mert egész egyszerűen nem érezted a tempót, és amit meg igen, azt nem nevezném követhető pulzálásnak). Ugyanakkor most az üzletember-énekes egyáltalán nem volt elegáns, és a dobos se vette fel a villogós szemüveget, úgyhogy hiányérzetem volt kicsit.

A végére maradt a D.I.Y. (ejsdt diájí (ti-ti-tá)), ami megintcsak üdítő színfoltja volt az estének. Ez Shitpump KiZso projectje. A basszusgitárnál Csók és Könny Tonyóval, akinek gyakorlatilag itt tanították be a számokat, tekintve, hogy nem tagja a zenekarnak. Nagyon jól ment neki a dolog. Nem bírt megállni az alapoknál, így néha témázgatott is. Olyannyira elégedett volt a teljesítményével, hogy képes lett volna saját magát is leszopni, ha nem szedett volna fel húsz kilót az elmúlt időszakban (mert így már nem megy). Persze az Eszményi Viktória-féle Vidéki lány vagyok-ot - ami ötletesen "Egy punk vagyok csupán a sok közül"-re van átírva - nem ismerte, és én ezért megvetem. Hozzá kapcsolódik az az esemény is, mikor kinn ülök az épület előtt és azt hallom, hogy egy gyerek arról érdeklődik, miféle zenekarban játszik. Mire ő eleinte mond ezt-azt, majd fölényesen benyögi, hogy Csók és Könny. Vár, de a várt hatás bizony elmarad, hisz a kölyöknek fingja nincs róla, hogy kik azok. Ezen jót nevettem, majd mikor arra terelődött a szó, hogy mi még kevésbé vagyunk ismertek, hanyag eleganciával odáztam el a kérdést azzal, hogy "De mi nem is lépünk fel." Ekkor azonban legnagyobb meglepetésemre a Columbo kutyája gitárosa beböffentette, hogy "Ti vagytok a Szúnyog zenekar." Hát ugyan ez csak szám címe, és mi a KOC vagyunk, de azért már ez is mérföldkőnek számít. Nade térjünk vissza a D.I.Y.-ra, ami megintcsak elég tökös, kellemes, nem darálós zenét játszik. Miközben hallgatom, a vizuális élményt a mellettem ülő srác szolgáltatja, amint épp hányja ki a Mixikétől kapott kisfröccsöt, majd nagy erőkkel elkezd nyomulni a helyszínen lévő lányok 50 százalékára (kettő, szóval ide az ember ne csajozni jöjjön. Legalábbis ma semmiképp.) Sünit ki is húzom a slamasztikából, azzal, hogy elhívom dumálni. A buli végeztével irány haza."